Éljen


Az utolsó május elsejei felvonulás, azt hiszem, 1989-ben volt. 1990-ben, néhány héttel az első szabad választások után már a helyette rendezett majálisra látogattunk ki a Városligetbe, a nyertes és vesztes pártok virslivel-sörrel kombinált helyzetértékelésére. Csak Alekszander Nankin imént megjelent nosztalgia-posztjának harminc évvel ezelőtti képei idézték fel újra, micsoda pompás esemény is volt a hatalomnak ez az archaikus előképek alapján megkoreografált profán liturgiája.

„Ez volt a Szovjetunió legfönségesebb, legfényesebb, legáhítottabb ünnepe. Több oka is volt ennek. Az egyik a vidám tavaszi napsütés. A másik a szabadnap. A harmadik az ünnepi rituálé, a felvonulás. Vörös zászlók, a vezetők giga-portréi. De nem kell azt hinnünk, hogy a szovjet emberek annyira odavoltak a hungarocell galambokért és az öltönyre kitűzött zászlócskákért, ó nem. Egyszerűen olyasmi volt ez, mint ma a cégrendezvény. A munkahelyi kollektívák vidám ünnepi hangulatban gyűltek össze, s már kora reggeltől elkezdtek inni: a felvonulás előtt, alatt és után. Nagy mulatság volt. Ünnep volt. Persze nem mindenki ivott, volt, akinek a társaság is elég volt, de akárhogy is, kevesen tudták, hogy mit is ünnepelünk ezen a napon, vagy hogy mi a mélyebb jelentősége, és így tovább. Inkább egyfajta brazil karnevál volt, ahol az egyik kerület versengett a másikkal, az egyik gyár a másik üzemmel, hogy kinek a felvonulási teherautója szebb, kinek a transzparemse ragyogóbb…

Reggeltől kezdve felhallatszott az utcáról a felvonulási zene hangja, s a tévében ünnepi képernyő jelezte a hamarosan kezdődő közvetítést.


Nekem, iskolásnak a hetvenes évektől kezdve az volt a kérdés, a moszkvai felvonulást nézzem-e a tévén, vagy kimenjek a főutcára, és a helyi vállalatok csodaszép meneteiben gyönyörködjek. A felvonulás közvetítése alatt többnyire a tévé győzött, de amikor véget ért, a mérleg nyelve az utca felé billent. A kérdés csak akkor dőlt el végleg, amikor a 80-as évektől barátaimmal kezdve aktív alkoholfogyasztókká váltunk. Az utcán szépen öltözött nők, diáklányok, minden sarkon asztalok, ahol megihattunk egy-egy pohár bort, olvasztott sajttal. Minden jó összesűrűsödött ebben a napban… Azt hiszem, ma már csak az észak-koreai elvtársak érthetik meg ezt az érzést :)”



1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya 1maya

Külön figyelmet érdemelnek az 1'11" körültől a tévével szelfiző felvonulók.

Nincsenek megjegyzések: