Jelek


Tbiliszi köztes város, kultúrák határán, Kelet és Nyugat között, s talán azt is hozzátehetnénk, Észak és Dél között. Hatalmas szomszédai évszázadok óta sóvárogva tekintenek rá, régtől fogva szerették volna itt megvetni lábukat. Tbiliszit ilyenformán története során sokszor megostromolták, elpusztították és újjáépítették.

Az óvárosban bolyongva sok jelét látni ennek, de az épületek nagy része, néhány történelmi emléktől – főleg templomoktól – eltekintve viszonylag újkeletű, a 19. század vége óta épült. A város leghangulatosabb része talán a a kis utcáknak az a labirintusa, amely pusztuló régi háztömböket fog közre, s ahol az esetleges javításoknak, ha egyáltalán törődnek ilyesmivel, határozottan improvizatív jellege van.

Ez az esetlegesség tükröződik az épületek falain is, amelyek az utcák és sikátorok e pókhálóját díszítik. Nemcsak kézzel írott jelzéseik bőségével hívják fel magukra a figyelmet, hanem azzal is, ahogy mintegy rövidített formában utalnak e régi város sok rétegű és etnikumú történelmére. A feliratok, vésetek és jelek legalább három ábécével és ennél is több nyelven kísérik az arra járót bármely kis utcán, ahol az ingatlanfejlesztők még nem vetették meg a lábukat.

Tűnékeny jelenség ezt, szinte éteri, és túlságosan törékeny ahhoz, hogy úgy vélhessük, hosszan fog tartani. Minden újabb sarkon azt várja az ember, hogy a szellemek előlépjenek a félhomályból. De Tbiliszi gyorsan fejlődik, s hogy meddig maradnak még fenn ezek a festői negyedek, sötét és romantikus helyszíneikkel, ahol feketébe öltözött öregek kapaszkodnak fel nehézkesen a kövezet nélküli meredek utcákon, kisfiúk játszanak a porban, és macskák fürdőznek lustán a napfényben, azt kinek-kinek képzeletére bízzuk.


Ensemble Soinari: Nobody refused. Az Idjassi (2005) albumból


marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks marks


Nincsenek megjegyzések: