A világ egyik tetején: Xinaliq


„Amikor a kommunisták bejöttek, a könyveket a Şahdağ barlangjába menekítették előlük. Ott álltak, ilyen nagy halomban,” a kicsi ember a szeme magasságát mutatja a kezével. „De a kommunisták megtalálták, és az egészet felgyújtották. A barlang azelőtt fehér volt belül, de azóta teljesen meg van feketedve a koromtól.”

„A mi könyveinket nagyapám, mikor jöttek a kommunisták, befalazta az ablakba. Az egyik ablakba betette, kívül-belül befalazta, nem látszott semmi. Mikor visszajött a Gulágról, mert nagygazda volt, úgy mondták, kulák, a legtöbb juha neki volt itt a faluban, és tíz évre elvitték, mondom mikor visszajött, mindjárt azt kérdezte, megvan-e még a ház. Megvolt, de már a téeszé volt, ott rendezték be a téeszirodát. Éjszaka, mikor senki sem látta, kibontotta az ablakot, kiszedte a könyveket.”


Vendéglátónk, Gadzsibala Badalov a szép szobában, az üveges szekrényben kiállított kis magánmúzeumát mutogatja, egy élet munkáját. Régi korsók, pénzérmék, kardok és puskák, amit csak az évek során össze tudott gyűjteni a szomszédoktól, szívességből, vagy juhért cserébe. Egy kétezer lakosú falu teljes tárgyi kultúrája, egyúttal egy egész népé, a Kaukázus egyik legrégebbi népéé, amely ezt az egyetlen falut lakja. És persze könyvek, a csodás módon megmentett könyvek. Olvasni már nem tudja őket, tőlem kérdezi, melyik arab, melyik perzsa, melyik oszmán török nyelvű. Nyolcvan évvel ezelőtt a muszlim tanítókkal és könyvekkel együtt az arab betűket is kisöpörték Xinaliqból.


A Kaukázus gerince alatt, a külvilágtól elzárt völgyben fekvő faluba hódítók soha nem jutottak el, de magányos vándor tanítók, írástudók, hittérítők olykor megtalálták ide az utat. A falu ilyenkor átvette tőlük, amit hoztak, de elődeiket is tiszteletben tartotta. A falu legmagasabb pontján áll az 1200 körül épült mecset, valamivel lejjebb egy pir, egy zoroasztriánus szent ember 7. századi háza, az erdőben néhány âteshgâh, zoroasztriánus tűztemplom, és körben a falu körül sok-sok zoroasztriánus, keresztény és muszlim pir síremléke, amelyeket máig tisztelnek, és a falu lakói köréjük temetkeznek. Az újabb sírokon név is van, a régebbieket csak egy-egy felállított kő jelzi, sok ezer kő a mezőn a sok ezer éves falu körül, közöttük juhok és borjúk legelnek.

Baba Jabbar (15. sz.) síremléke, körülötte kis temetővel

xinaliq2 xinaliq2 xinaliq2 xinaliq2 xinaliq2 xinaliq2 xinaliq2 xinaliq2 xinaliq2 xinaliq2 xinaliq2 xinaliq2 xinaliq2 xinaliq2 xinaliq2 xinaliq2 xinaliq2 xinaliq2


Az egykori arab betűs írásbeliségnek, amely annyira elterjedt volt, hogy minden családnak megvolt a maga házi könyvtára, vége szakadt, de a kultúra iránti igény tovább élt a helyiekben. Erről tanúskodik a sok helyi költő, akik cirill majd latin betűs vékony füzetekben adják ki khinalug nyelvű költeményeiket, vagy a festők, jellegzetesen groteszk xinaliqi tájképeikkel. És erről házigazdánk is, a juhgazda és amatőr helytörténész, aki most adta ki a negyedik könyvét, a Xinaliqban ismert gyógynövények neveiről és hagyományos használatáról, khinalug és azerbajdzsáni nyelven.


xinaliq3 xinaliq3 xinaliq3 xinaliq3 xinaliq3 xinaliq3 xinaliq3 xinaliq3 xinaliq3 xinaliq3 xinaliq3 xinaliq3


A hegytetőre épült faluban itt-ott még látni egykori arab és perzsa nyelvű feliratokat, amelyeket ha olvasni nem is tudnak már, de nagy becsben tartják őket. Körülöttük zajlik a falu mindennapi élete, asszonyok mosnak a hegyről a kutakba vezetett forrásvízben, gyerekek hajtják haza az utat még nem ismerő kisborjúkat, férfiak gyúrják tehéntrágyából és szalmából a tüzelő-téglákat, a lapos háztetőkön öregek beszélgetnek. Lentről, a folyóvölgyből felhallatszik a néhány órája még hömpölygő nyáj csituló bégetése. És noha látjuk a változás jeleit – többek között azt, hogy mi most itt lehetünk –, a szürkületben a ház előtt ülve és a falura letekintve mégis azt érezzük: az idő, akárcsak a pirek, a könyvek és a betűk, Xinaliqba felérve nem halad tovább, csak gyűlik, sűrűsödik egyre.



Rovshan Gurbanov, Elshan Mansurov, Nadir Talibov, Kamran Karimov: Getme, getme (Ne menj el). Az Azərbaycan Məhəbbət Təranələri (Azerbajdzsáni szerelmes dalok, 2014) CD-ről.

xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4 xinaliq4


Nincsenek megjegyzések: