Húsvét Lembergben


Hat vasárnap egymás után volt már a történelemben. De hogy két húsvét legyen egy évben, olyan csak a Wang folyón van. A március végi szardíniai húsvét után április végén, immár sok éves hagyományunkat követve, Lembergbe megyünk, ahol a soknemzetiségű és sokvallású város orthodox, görög katolikus és örmény lakói ekkor ünneplik a húsvétot.

Április 28. és május 1. (csütörtök-vasárnap) közötti túránk során bejárjuk a lembergi óvárost, az örmény és a zsidó negyedet, a szecessziós városrészeket és a zsidó külváros megmaradt emlékeit, s ellátogatunk a városközponttól nem messze, erdős dombok között fekvő skanzenbe, ahol ilyenkor hagyományos húsvéti szertartást tartanak a fatemplomokban és a fatemplomok előtt. Az egyes felekezetek legszebb húsvéti szertartásainak időpontját jelezni fogom, a részvétel ezeken persze fakultatív, akárcsak az ünnep csúcspontján, a szombat éjszakai orthodox feltámadási misén. A Lembergbe vezető úton meglátogatjuk Drohobycz barokk városkáját, Bruno Schulz szülőhelyét, s visszafelé megállunk körülnézni a Kárpátok fölött a Vereckei-hágón. Részvételi díj (út kilencfős kisbusszal Budapestről és vissza + kétágyas szoba egy ágya, reggelivel + vezetés): 280 euro. Jelentkezési határidő: március 16, szerda a wang@studiolum.com címen.

woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2 woloska2

Nincsenek megjegyzések: